HORKOLÁS & ALVÁSZAVAR

Pihentető alvás. Szabad légzés. Somnobalance.

Személyre szabott megoldások horkolás és alvászavar esetén.

A horkolás mögött szinte mindig konkrét ok áll, nem csak „így alszik valaki”.

Alvás közben a felső légutak valahol szűkülnek, és ha ez elég súlyos, a légzés időnként meg is áll. Az érintettek nagy része nem is tud róla, csak azt érzékelik, hogy fáradtak, nem pihennek rendesen.

Ez az állapot viszont kivizsgálható és hatékonyan kezelhető.

MIÉRT ÉRDEMES KOMOLYAN VENNI?

A horkolás és az alvás közbeni légzéskimaradás nemcsak az éjszakákat teheti tönkre. Hosszú távon komoly terhet jelent a szív- és érrendszerre, és összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, a cukorbetegséggel és a stroke kockázatával is.

Az alvás alatt rendeződik a memória is, ezért sokszor koncentrációs zavarok és memóriafunkció romlást vehetünk észre.

Az ún. apnoék, vagy légvételi szünetek során a vér oxigén szintje hirtelen leesik, amire a szervezet pulzusemelkedéssel reagál, hisz megfelelő mennyiségű oxigént kell juttatni a fontos szerveinkhez. Ezek az alkalmak éjszaka óránként többször is ismétlődhetnek, ezáltal a nyugodt és regeneráló alvás helyett egy folytonos stressz alatt áll a szervezetünk.

A  tartósan magas kortizolszint miatt reggeli fejfájás, magasvérnyomás lehetnek az első tünetek, tartós fennállása pedig beindít egy ún. krónikus gyulladásos állapotot. Ez érinti a metabokus rendszert (szénhidrát háztartási zavar, inzulin rezisztencia), az immunrendszert, az endokrin rendszert (alapanyagcsere működése, nemi hormonok) ismétlődő megbetegedéseket, túlsúlyt és észrevétlen libidocsökkenést okozva.

Mindezen túl az agyban felhalmozódó káros vegyületek alvás alatt történő tisztító-regeneráló funkciója is károsodik, az így bennragadt felesleges anyagok növelik az Alzeimer-kór, demencia kialakulásának esélyét.


A szervezet sokáig, akár évekig tünetmentesen is kompenzálhatja a folyamatokat, azonban egy idő után elfáradhat, kimerül, és a krónikus stressz tüneteiként jelentkező fáradékonyság, kialvatlanság érzés, a koncentrációzavar jelzi a horkolás mögött megbújó alvászavar, alvási apnoe jelenlétét, ezért időben érdemes azt kivizsgáltatni.

MILYEN TÜNETEK TARTOZNAK IDE?

Nappali tünetek

  • Reggeli fejfájás
  • Emelkedett vérnyomás
  • Kezdődő szénhidrát anyagcsere zavar jelei (pl. inzulinrezisztencia, hízás)
  • Fáradtság, álmosság – akkor is, ha látszólag eleget aludt
  • Koncentrációs nehézség, szellemi lassulás
  • Nappali fokozott aluszékonyság
  • Ingerlékenység, hangulatingadozás
  • Csökkent teljesítmény munkában vagy sportban
  • Csökkent libidó, szexuális aktivitás…

Éjszakai tünetek

  • Hangos, rendszeres horkolás, olykor szabálytalan felhorkantásokkal
  • Alvás közbeni légzéskimaradás – amelyet legtöbbször a hálótárs vesz észre
  • Éjszakai felriadás, fulladásérzés
  • Nyugtalan, forgolódó alvás
  • Éjszakai izzadás
  • Szájszárazság, torokfájás ébredéskor
  • Éjszakai vizelési inger, nycturia

Ha ezek közül több is ismerős, nem véletlen, és nem is kell megszokni. Az alábbiakban összefoglalom, mi állhat a háttérben.

Mi okozhatja?

A horkolás hangját az okozza, hogy alvás közben a felső légutak valahol összeszűkülnek: a felgyorsuló levegő rezgésbe hozza a lágyszájpadot, a nyelvcsapot vagy a garat szöveteit. Ha a szűkület annyira súlyos, hogy a légút átmenetileg teljesen elzáródik, légzéskimaradás alakul ki, ezt nevezzük obstruktív alvási apnoénak.

A háttérben állhat:

  • A lágyszájpad, a nyelvcsap vagy a garatfal lazasága 
  • Torok-vagy nyelvgyöki mandulák megnagyobbodása
  • A nyelvgyök hátra- és lefelé esése alvás közben
  • Orrlégzési akadály: orrsövényferdülés, megnagyobbodott orrkagylók, orrpolip
  • Allergiás gyulladás, krónikus nyálkahártya-duzzanat
  • Testsúlytöbblet,megnagyobbodott nyaki körfogat 
  • Anatómiai adottságok: kisebb állkapocs, fogászati -harapási rendellenességek: mélyharapás, hátsóharapás
  • Hormonfüggő tényezők – pl. pajzsmirigy-alulműködés, menopauza utáni változások, anabolikus szteroidok fokozott használata

Az orrlégzést javító műtétek önmagukban csak az esetek 20–30 százalékában hoznak tartós megoldást. A legtöbb esetben a szűkület nem az orrnál, hanem mélyebben – a garat-nyelvgyökszintjén – keletkezik. Ezért elengedhetetlen, hogy a szakorvosi kivizsgálás pontosan megmutassa, hol és mi okozza a problémát.

Mikor érdemes kivizsgálni?

 

A horkolás, a nappali fáradtság, a reggeli fejfájás vagy a légzéskimaradás egyaránt jelezhet alvási légzészavart. Töltse ki néhány perc alatt a STOP-BANG tesztet, és kapjon visszajelzést arról, hogy fennállhat-e fokozott kockázat.

Az obstruktív alvási apnoe (OSAS) nem csupán horkolás. A légzés alvás közbeni ismételt kimaradása megterheli a szervezetet, rontja az alvás minőségét, és hosszú távon növelheti számos betegség kialakulásának kockázatát.

A sikeres kezelés alapja minden esetben a pontos kivizsgálás. Ennek során nemcsak azt vizsgáljuk, hogy fennáll-e alvási apnoe, hanem azt is, mi okozza a légúti elzáródást, és melyik kezelési lehetőség nyújtja az Ön számára a legjobb eredményt.

A terápia mindig személyre szabott. Egyes esetekben elegendő az életmódváltás vagy egy eszközös kezelés, máskor műtéti megoldás jelent tartós javulást. A cél minden esetben ugyanaz: biztonságosabb légzés, pihentetőbb alvás és jobb életminőség.

A KIVIZSGÁLÁS MENETE

A célzott kezelés csak pontos diagnózis alapján lehetséges.

A kivizsgálás több lépésből áll, attól függően, mit mutatnak az előző vizsgálatok.

1.
Részletes konzultáció

Áttekintjük a panaszokat, az alvási szokásokat, az életmódot és az esetleges háttérbetegségeket.

2.
Fizikális és endoszkópos vizsgálat

Az orrüreg, a garatkörnyék és a gégebemenet endoszkópos vizsgálata ébren – megmutatja az anatómiai viszonyokat és a mechanikus akadályokat.

3.
Műszeres Alvásvizsgálat

Otthon elvégezhető vagy alváslaborban zajló vizsgálat, amely objektíven rögzíti az alvás minőségét, a légzési eseményeket és a vér oxigénszintjét és számos más élettani paramétert, amiből számtalan alvászavar vagy alvásfüggő légzészavar kimutatható.

4.
KoAlvás alatti endoszkópia (DISE)

Gyógyszeres altatásban, az alvást utánzó állapotban, műtőben végzett videoendoszkópos vizsgálat. Ez az egyetlen módszer, amely pontosan megmutatja, hol és milyen mechanizmussal záródik el a légút alvás közben, ez a személyre szabott kezelés alapja.

5.
Komplex értékelés és egyéni kezelési terv

A fenti vizsgálatok eredményeit együtt értékeljük, a kezelési terv felállításakor figyelembe vesszük az orrlégzési viszonyokat és a páciens egyéb betegségeit, életkorát és általános állapotát is. Csak ezt követően születik döntés a kezelési lehetőségekről.

6.
Terápiás kontroll

3, 6 és 12 hónappal a kezelés után ellenőrizzük az eredményt: a kóros horkolásra,  alvási apnoera gyakorolt hatást ismételt műszeres alvásvizsgálattal kontrolláljuk.

MEGOLDÁSOK

A kezelés mindig a diagnózis alapján, személyre szabottan történik. Műtétet csak akkor szoktam javasolni, ha az valóban indokolt és várhatóan eredményes.

ÉLETMÓDTERÁPIA

ÉLETMÓDTERÁPIA

  • Testsúlykontroll – dietetikai vezetéssel, anyagcsere-kivizsgálással
  • Rendszeres testmozgás
  • Oromyofaciális tréning: a száj- és garatizmok erősítése légzéstechnikai gyakorlatokkal
  • Alvásmonitorozó applikációk és légzésfejlesztő eszközök
  • Pszichológia terápiák, autogén training, kognitív viselkedésterápia

CPAP-TERÁPIA

CPAP-TERÁPIA

Közép- és súlyos fokú obstruktív alvási apnoe esetén hatékony és azonnali megoldás a pozítív nyomású légsínterápia az ún. CPAP. Az éjszaka alkalmazott eszköz lényege, hogy a légúti összeesést, az elzáródást magas nyomású levegő bejuttásával töri át, így praktikusan jól beállított gép- és jó maszkválasztás esetén 100%-os hatékonysággal tud működni. A készüléket azonban nem minden beteg tolerálja hosszú távon – ilyenkor a sebészi lehetőségek kerülnek előtérbe.

Eszközös megoldások

Eszközös megoldások

Tipikusan harapási problémával rendelkező betegek, vagy pozícionális OSAS és horkolás eseteiben lehet ideális választás.

Horkolásgátló harapásemelő eszköz az ún. MAD (mandibular advancement device) eszközök.

MŰTÉTI MEGOLDÁSOK

MŰTÉTI MEGOLDÁSOK

A műtéti megoldás kiválasztása mindig a DISE-vizsgálat eredménye alapján történik.

  • Lágyszájpad-plasztika: radiofrekvenciás, koblációs vagy plazmakéses eljárá
  • Barbed reposition garatplasztika – hazai úttörő alkalmazás
  • Koblációs mandula- és orrmandula-eltávolítás
  • Koblációs nyelvgyöki redukció
  • Epiglottis (gégefedő) plasztika és keményítés
  • Funkcionális frenuloplasztika (nyelvfék-műtét)
  • Orrsövény-plasztika, radiofrekvenciás orrkagy­ló-kezelés, endoszkópos orrmelléküregműtét (FESS)
  • Multilevel single stage műtétek: OSAS esetén a fenti műtétek kombinálciója egy ülésben is megtörténhet

NERVUS HYPOGLOSSUS IDEGSTIMULÁCIÓS ELJÁRÁS (GENIO®, NYXOAH)

Magyarországon egyedüli alkalmazás

NERVUS HYPOGLOSSUS IDEGSTIMULÁCIÓS ELJÁRÁS (GENIO®, NYXOAH)

A nyelv mozgató-idegének szelektív stimulációjával az alvás közbeni nyelv hátraesésemegelőzhető – ezzel a légúti elzáródás megszüntethető. Magyarországon elsőként általam alkalmazott eljárás, amely megfelelő esetekben a CPAP-kezelés valódi alternatívája lehet. link ide: www.geniosleep.com

Kiegészítő megoldások átmeneti időszakra

Kiegészítő megoldások átmeneti időszakra:

Orr-szájtapasz, horkolásgátló készítmények, állkötő, speciális párnák  mint kisegítő eszközök bizonyos esetekben hozzájárulnak a terápia sikerességéhez

Minden eset egyedi és mindig személyre szabott megoldásokat javaslok. Érdemes egy konzultáción átbeszélni milyen megoldások jöhetnek szóba.

DR. TÓTH ESZTER

„Fül-orr-gégész és allergológus szakorvosként 2014 óta specializálódom az alvászavarok és a felső légúti problémák területére – évi közel 400 vizsgálattal és beavatkozással. Magyarországon elsők közt alkalmazom az alvás alatti endoszkópiát mint a horkolás és alvási apnoé diagnosztikájának alapját, és elsőként végzem a nervus hypoglossus idegstimulációs eljárást.”

Somnobalance – több mint alvás

A szervezet természetes regenerációs egyensúlya, amely hozzájárul a jobb közérzethez, teljesítményhez és életminőséghez.  

Tudatosan felépített, kiegyensúlyozott alvás állapota, amely a fizikai regeneráció, a mentális frissesség és az egészséges élet alapja. 

A természet öngyógyító ajándéka, amiért folyamatosan tennünk kell!

Pácienseim írták

{

„Évekkel ezelőtt, ajanlás útján kerültem a Doktornőhöz, miután sok orvosnál jártam, akik nem jöttek rá, mi volt a problémám forrása. Szerencsére Eszter igen, és azóta is csak őt keresem, bármiféle felső légúti, füll-orr- gégészeti problémával.”

Marsalkó Dávid, dalszerző, a Halott Pénz alapítója

„Először is nagyon hálás vagyok Dr. Tóth Eszter doktornőnek.

Közel 8-9 évvel ezelőtt nála jártam először, amikor eltávolította a mandulámat. Furcsa ezt így kimondani, de bizonyos értelemben ott született meg a DR BRS is. A műtét után megváltozott a hangom, sokkal tisztább lett, és akkor találtam meg azt a hangzást, amivel később a közönség is megismert. Ez egy fontos fordulópont volt az életemben és a pályámban. […]

Szívből ajánlom Dr. Tóth Esztert mindenkinek, aki megbízható, nagy szakmai tudású és emberséges fül-orr-gégész szakorvost keres. Az évek során nemcsak a hangomon és a légzésemen segített, hanem összességében jobbá tette a közérzetemet, az alvásomat és a mindennapjaimat is.”

 

Béres Attila (DR BRS)

„Kedves Eszter, 

Itt is szeretném leírni köszönetemet, hogy hozzáállásával és profizmusával felesleges beavatkozásoktól megmentve, alternatív megoldásokat javasolva, a középsúlyos alvási aponoe-mat a CPAP gép árnyékából vissza tudtuk szorítani olyan mértékben, hogy a egy jó darabig remélhetőleg nem kell alvásklinikákra járnom a horkolásommal.

Köszönettel:”

Tinelly Bálint

„Nagyon hálás vagyok azért a biztonságért és odafigyelésért, amit végig éreztem a kezelések során. Tudom, hogy ez az eredmény az Ön tudásának, tapasztalatának és lelkiismeretes munkájának köszönhető.

Köszönöm, hogy visszaadta a nyugodt alvás lehetőségét és ezzel együtt egy jobb, kiegyensúlyozottabb mindennapi életet.”

Szabó Gergő 

A HÁTTÉR NÉHA ÖSSZETETTEBB

A horkolás mögött sokszor allergiás gyulladás vagy orrlégzési probléma is áll. Ha ez fennáll, a kivizsgálás során ezt is feltárom – és szükség esetén azt is kezelem.

IDŐPONTFOGLALÁS

Egy első konzultáció körülbelül 20-30 percet vesz igénybe. Átbeszéljük a panaszokat, elvégzem az első szakorvosi vizsgálatot, és már az első alkalommal körvonalazódik, merre érdemes elindulni. Nincs előzetes elköteleződés – csak egy tiszta kép arról, mi zajlik.
A tartós megoldás mindig a pontos diagnózissal kezdődik –  érdemes időben szakemberhez fordulni!

Miért érdemes kivizsgálásra jelentkezni? 

  • pontos diagnózis nélkül nincs tartós megoldás
  • elkerülhető a felesleges vagy nem hatékony kezelés
  • egyénre szabott terápiás javaslat készül
  • a panaszok valódi oka kezelhető, nem csak a tünet

Gyakori kérdések

Hogyan tudok időpontot foglalni?

Az Kapcsolat oldalon megtalálja az összes elérhető helyszínt és az online foglalási lehetőségeket. Válassza ki az Önhöz legközelebb eső rendelőt, és foglalja le időpontját közvetlenül.

Honnan tudom, hogy horkolok ?

Azok számára, akik egyedül alszanak, és úgy érzik, az alvásukkal foglalkozni szeretnének, otthoni okoseszközök és applikációk segíthetnek. A snorelab app-pal pl. horkolási hang intenzáitást lehet regisztrálni, a sleepcycle app pedig már az alvásminőségre is tesz utalást. Komolyabb fitnessórák a vér oxigén szintjét is ellenőrzik, és felhívják a figyelmet az alvászavar lehetőségére. Ezeket az  eredményeket én magam is szívesen átnézem, hiszen otthoni, természetes körülmények körülmények közt történő alvást regisztrálnak.

Biztos, hogy műtétre lesz szükségem?

Nem feltétlenül. A kezelés mindig az alapos kivizsgálás eredményétől függ – sok esetben életmódváltással, CPAP-terápiávall vagy más megoldásokkalis tartós javulás érhető el. Éppen ezért fontos a személyes konzultáció, ahol pontosan meg tudjuk határozni az ön számára a legmegfelelőbb utat. Műtétet csak akkor javaslok, ha az valóban a leghatékonyabb megoldás az adott esetben.

Orrsövény ferdülésem van, nehezen kapok levegőt az orromon megoldhatja ez a műtét a horkolásomat?

Az esetek kb. 20-30%-ban igen. A legtöbbszor a jó orrlégzés nkább kiegészíti a horkolásterápiát, része a komplex kezelésnek, nem pedig önálló megoldás. Javíthatja az alvásminőséget, és mérsékelheti a horkolási hangot, de annak hátterében gyakran több lényező  áll.

Lehet-e orrsövény műtétet tamponálás nélkül végezni?

Igen. A mai modern ún. septumplasztikai technikáknak köszönhetően sok esetben elkerülhető a kellemetlen, hagyományoss orrtamponálás, mivel az orrsövény nyálkahártyáját tartó varratokkal rögzítjük. Ilyenkor általában laza, biológiailag lebomló, gélesedő tampont helyezünk be a vérzéscsillapításra, mely néhány nap alatt kifújható. Teljes tamponmentességet septumvarróval is elérhetjük, ilyenkor egyáltalán nem teszünk be tampont. Azonban ha a műtét alatt váratlanul erősebb vérzés jelentkezik, a tamponálás elengedhetetlen.

Mi az alvás alatti endoszkópos vizsgálat, és miért kell?

Az alvás alatti endoszkópia (DISE) az egyetlen módszer, amellyel pontosan látom, hol és hogyan záródik el a légút alvás közben. Enélkül csak találgatnánk – ezzel pontosan tudni fogjuk, hol-a felsőlégút mely szintjén jön létre az elzáródás, a horkolás, és mi okozza a problémát. Ez alapján megmondható, mi a beteg számára legideálisabb, megfelelő kezelés.

Ha nekem alvás alatti endoszkópos vizsgálatra van szükségem, kérhetem csak a vizsgálatot?

Az alvás alatti endoszkopiás vizsgálat előjegyzéssel történik, műtőben. A  kiértékelése összetett feladat, amihez a beteg alkata, alvásvizsgálati előzményei, fizikális státusza, egyéb betegségei is hozzájárulnak, ezért a vizsgálatot mindig megelőző személyes konzultáció után tudom elvégezni.

Mindenképpen bent kell aludnom egy alváslaborban?

Nem minden esetben. A műszeres alvásvizsgálat sok betegnél otthon, egy kis eszközzel is elvégezhető – ez az ún.szűrő poligráfia, és ez legtöbbször elegendő adatot ad  a diagnózis felállításához. Bizonytalan eredmények, súlyos alvászavar vagy összetettebb alvásproblémák esetén azonban bennalvásos poliszomnográfia lehet szükséges, melyre  speciális alváslaborban érhető el. (Somnocenter, Sleep Institute)

Minden horkolónak alvási apnoéja van?

Nem. A horkolás önmagában is fennállhat apnoé nélkül. Ugyanakkor apnoé szinte mindig jár horkolással – ezért minden hangos horkolónál érdemes elvégezni a kivizsgálást.

Mennyi ideig tart a felépülés egy műtét után?

Ez a beavatkozás típusától függ. A legtöbb horkolásgátló beavatkozás ambulánsan vagy rövid kórházi tartózkodással elvégezhető, és a felépülés általában 1-2 hét. A nagyobb, alvássebészeti, OSAS-t érintő műtéti eljárásoknál ez nehezebb és hosszabb időszak lehet. Az eredmények tekintetében általánosan igaz, hogy az 6 hét után várható. Az összefoglaló konzultáción erről részletesen beszélünk.

Szükséges-e a műtét után ismételt alvásvizsgálat?

Igen, bizonyos esetekben elengedhetetlen. Amennyiben alvássebészeti beavatkozás történik obstruktív alvási apnoe (OSAS) miatt, a műtét eredményességét 6 hónappal később kontroll alvásvizsgálattal szükséges ellenőrizni.

Ez a vizsgálat megmutatja, hogy a beavatkozás mennyire volt sikeres, és szükség van‑e további kiegészítő kezelésre.

Enyhébb alvászavarok, illetve jóindulatú horkolás esetén általában nincs szükség műszeres kontrollra. Ilyenkor a javulás követése egyszerűen is megoldható, például a horkolás erősségének mérésével – már a műtét utáni 4. héttől, több héten keresztül (pl. mobilalkalmazások segítségével).

 A megfelelő kontroll formáját mindig egyénre szabottan érdemes meghatározni, ezért fontos a rendszeres orvosi utánkövetés.

A tartós megoldás mindig a pontos diagnózissal kezdődik –  érdemes időben szakemberhez fordulni!

 

Miért érdemes kivizsgálásra jelentkezni? 

pontos diagnózis nélkül nincs tartós megoldás

elkerülhető a felesleges vagy nem hatékony kezelés

egyénre szabott terápiás javaslat készül

a panaszok valódi oka kezelhető, nem csak a tünet

Adatvédelmi áttekintés
Tóth Eszter

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassam. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalamra, és segít nekem abban, hogy megértsem, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessem a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Kiegészítő sütik

A weboldalon található sütiket a sütik kezelése dokumentumban találhatod.